Gondolkodásról, gondolkodásmódokról, agyféltekékről és elméletek rendszereiről álmodtam. (Tényleg hülyülök bele, és csak most veszem észre!)
Van ugye a történések sorozata, amik egy fa szerű struktúrába rendezhetőek. Az egyes gócpontok egymással kapcsolatban állnak, de nem feltétlenül csak a szomszédaikkal. Rengeteg ilyen pont van. Ha egy pontba "beülök", csak azt látom, hogy melyik másik pontba vezet út. (Mint egy sövénylabirintus kereszteződései). Ha "fölé emelkedek", akkor egy folyamatábrát vagy fa szerű térképet látok, és a kezdőponttól az utak millió féle variációit a végpontig. Kiválaszthatom a legjobb utat, de ez lehet, hogy bizonyos pontból nem a legjobb úton visz tovább, esetleg egyszerűbbnek vagy jobbnak tűnik a másik út, ha "beülök a pontba", mint az, amit "felülről" a végső cél elérése szempontjából helyesnek gondolok.
A "beülős módszert" nevezzük mondjuk az egyszerűség kedvéért lineáris gondolkodásnak, ekkor csak a következő pontok láthatóak, ahova közvetlen út visz, és ezek közül a legjobbat igyekszem választani. Majd továbblépve megint csak egy eseménnyit látok előre, és igyekszem jól dönteni.
A "felette lebegős, térkép szerű módszert" nevezzük mondjuk párhuzamos gondolkodásnak, ahol a történések bonyolult hálózatának térképén pirossal berajzoljuk a leghelyesebbnek vélt (pl. legrövidebb, legkevesebb lépésből álló) utat. Majd történnek a dolgok, és mi úgy igyekszünk lépni, hogy minél inkább megközelítsük ezt a piros vonalat, és így jó eséllyel jobb eredményt érünk el, mint a másik (lineáris-analitikus) módszerrel.
Vegyünk egy egyszerű példát, pl. egy háborút (vagy stratégiai játékot, RTS-t). A lineáris gondolkodásnál igyekszem minél kevesebb veszteséggel megúszni a harcot, hogy maradjon katonám a következő csatákra, hisz a lineáris gondolatrendszer szerint a háború csak csaták láncolata., amiket egyenként meg kell nyerni. Igyekszem olyan területeket elfoglalni, amik kis veszteséggel megoldhatóak. A másik gondolkodással igyekszem a "stratégiailag legfontosabb helyeket" először elfoglalni, még ha az áldozat nagy is, hiszen így pl. nagyobb nyersanyagforráshoz, további katonákhoz, stb. juthatok. De lehet, hogy egy gyors "elsöprő roham" vezet eredményre vagy épp megerősített állások kiépítése. Hogy melyik a helyes? A lineáris gondolkodás megfelel a carpe diem - életérzésnek, hiszen nem kell tervezni, azonnal fel lehet élni a forrásokat, viszont ezért cserébe nincsenek hosszútávú tervek, nincs jövő, folyamatos VÁLSÁGKEZELÉS van. Aki képtelen átfogóan, "holisztikusan", párhuzamosan gondolkodni, az sohasem lesz képes megérteni azt, amit magyarázok, hogy hosszútávon kifizetődőbb lehet néha az, ami rövid távon veszteségnek látszik. Konkrét példáknál a tapasztalataik alapján a tényeket elfogadják, de nem értik meg a dolog lényegét, folyamatosságát. Én viszont most értettem meg, miért. És ezzel azt is, hogy hiábavaló dolog magyarázni az ilyen embernek, hogy nem csak holnap van. A holnapután nem egészen a holnap holnapja, köze van a mához is.
Most ennyi, ez is elég nehéz fajsúlyú.
Van ugye a történések sorozata, amik egy fa szerű struktúrába rendezhetőek. Az egyes gócpontok egymással kapcsolatban állnak, de nem feltétlenül csak a szomszédaikkal. Rengeteg ilyen pont van. Ha egy pontba "beülök", csak azt látom, hogy melyik másik pontba vezet út. (Mint egy sövénylabirintus kereszteződései). Ha "fölé emelkedek", akkor egy folyamatábrát vagy fa szerű térképet látok, és a kezdőponttól az utak millió féle variációit a végpontig. Kiválaszthatom a legjobb utat, de ez lehet, hogy bizonyos pontból nem a legjobb úton visz tovább, esetleg egyszerűbbnek vagy jobbnak tűnik a másik út, ha "beülök a pontba", mint az, amit "felülről" a végső cél elérése szempontjából helyesnek gondolok.
A "beülős módszert" nevezzük mondjuk az egyszerűség kedvéért lineáris gondolkodásnak, ekkor csak a következő pontok láthatóak, ahova közvetlen út visz, és ezek közül a legjobbat igyekszem választani. Majd továbblépve megint csak egy eseménnyit látok előre, és igyekszem jól dönteni.
A "felette lebegős, térkép szerű módszert" nevezzük mondjuk párhuzamos gondolkodásnak, ahol a történések bonyolult hálózatának térképén pirossal berajzoljuk a leghelyesebbnek vélt (pl. legrövidebb, legkevesebb lépésből álló) utat. Majd történnek a dolgok, és mi úgy igyekszünk lépni, hogy minél inkább megközelítsük ezt a piros vonalat, és így jó eséllyel jobb eredményt érünk el, mint a másik (lineáris-analitikus) módszerrel.
Vegyünk egy egyszerű példát, pl. egy háborút (vagy stratégiai játékot, RTS-t). A lineáris gondolkodásnál igyekszem minél kevesebb veszteséggel megúszni a harcot, hogy maradjon katonám a következő csatákra, hisz a lineáris gondolatrendszer szerint a háború csak csaták láncolata., amiket egyenként meg kell nyerni. Igyekszem olyan területeket elfoglalni, amik kis veszteséggel megoldhatóak. A másik gondolkodással igyekszem a "stratégiailag legfontosabb helyeket" először elfoglalni, még ha az áldozat nagy is, hiszen így pl. nagyobb nyersanyagforráshoz, további katonákhoz, stb. juthatok. De lehet, hogy egy gyors "elsöprő roham" vezet eredményre vagy épp megerősített állások kiépítése. Hogy melyik a helyes? A lineáris gondolkodás megfelel a carpe diem - életérzésnek, hiszen nem kell tervezni, azonnal fel lehet élni a forrásokat, viszont ezért cserébe nincsenek hosszútávú tervek, nincs jövő, folyamatos VÁLSÁGKEZELÉS van. Aki képtelen átfogóan, "holisztikusan", párhuzamosan gondolkodni, az sohasem lesz képes megérteni azt, amit magyarázok, hogy hosszútávon kifizetődőbb lehet néha az, ami rövid távon veszteségnek látszik. Konkrét példáknál a tapasztalataik alapján a tényeket elfogadják, de nem értik meg a dolog lényegét, folyamatosságát. Én viszont most értettem meg, miért. És ezzel azt is, hogy hiábavaló dolog magyarázni az ilyen embernek, hogy nem csak holnap van. A holnapután nem egészen a holnap holnapja, köze van a mához is.
Most ennyi, ez is elég nehéz fajsúlyú.
